Kalmár-díjat kapott Szabó Bálint, az ESZFK ügyvezetője

A Neumann Társaság éves konferenciáján Szabó Bálintnak adta át a kitüntető Kalmár-díjat az Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) koncepciójának kidolgozásáért és fejlesztéséért.

Küldetése szerint a Neumann Társaság GPS-ként kívánja segíteni a társadalmat a digitális világban való tájékozódásban: ennek jegyében zajlott a társaság éves konferenciája a SZTAKI tanácstermében, november 10-én. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítójának nyitóbeszédét követően több érdekes szakmai előadás is elhangzott. Hagyomány, hogy a társaság a konferencián adja át a kiemelkedő hazai informatikus szakemberek érdemeit elismerő plaketteket és emlékérmeket, köztük a Kalmár-díjat is.

A Kalmár-díjjal a számítástechnika alkalmazása területein elért kimagasló eredményeket ismeri el a Neumann Társaság, amelyet idén Szabó Bálint vehetett át. A laudációban elhangzottak szerint a pandémia során a mindennapok részévé vált Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) egy rendkívül összetett informatikai rendszer, amelynek megalkotása kiemelkedő tudományos teljesítmény.

„Szabó Bálint, az Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (ESZFK) ügyvezetője az EESZT koncepciójának megalkotását és a rendszer kidolgozását kezdettől fogva vezeti. 2014-től szakmai irányítása alatt jött létre az a szakértői team, akik részt vettek a Tér kialakításában. Valljuk, hogy egy ilyen rendkívül összetett informatikai rendszer megalkotása kiemelkedő tudományos teljesítmény, a díjjal a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság azon elkötelezettségét is jelzi, hogy az informatika eredményeinek társadalmi hasznosítása terén elért eredmények minél szélesebb körben ismertté és elismertté váljanak” – áll a laudációban.

Szabó Bálint tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte.  2014-től a GYEMSZI szervezeti keretei között szakmai irányítása alatt alakult meg az az ágazati informatikai, jogi szakemberekből álló szakértői team, akik részt vettek az EESZT kialakításában. 2016-tól az EESZT bevezetését, fenntartását és fejlesztését végző szervezeti egység főosztályvezetője az Állami Egészségügyi Ellátó Központban. 2018-ban A köz szolgálatáért Érdemjel Arany Fokozatával tüntették ki. 2020-tól a Nemzeti Egészséginformatikai Testület (NEIT) elnökévé nevezték ki, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság Informatikai Főigazgató-helyetteseként koordinálta a hazai egészséginformatikai fejlesztéseket. 2022-ben az Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztő Központ Nonprofit Kft. (ESZFK) ügyvezetője. Több szakkönyv szerzője, rendszeres előadó egészségügyi informatikai konferenciákon.

A Kalmár-díj a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság második legnagyobb kitüntetése, Kalmár Lászlóról a Szegedi Tudományegyetem professzoráról kapta a nevét, akit Magyarországon a kibernetikai tudományok atyjaként tartanak számon. A díjat 1976 óta adományozzák a számítástudomány gyakorlati alkalmazásában élenjáró szakértőknek.

 

Előző hír
5 éves az EESZT, az egészségügy digitális átállásának motorja
Következő hír
Az EESZT házi- és gyermekorvosokat érintő fejlesztései, beszélgetés Szabó Bálinttal